A takarítási világnap

 

takaritasdisney

 

 

A takarítási világnap nem kötődik egyetlen konkrét dátumhoz sem, minden évben egy szeptember 3. hetében ünneplik.

 

 

 

Jelszava:

 

Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon.

 

A Takarítási Világnapot hivatalosan először 1992-ben hirdette meg az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP). Az ENSZ a Környezetvédemi Programjához (UNEP) kapcsolódó takarítási világnapon arra buzdítja a Föld lakóit, hogy tisztítsák meg, varázsolják élhetőbbé a környezetüket, és az eredményt lehetőleg hosszú távon őrizzék meg.

 

Magyarországon szeptember harmadik hetében a környezet megtisztítására hívják fel az emberek figyelmét.

 

Kérlek, ezen a héten gondolj Te is megfáradt, túlszennyezett bolygónkra, a bolygón élő emberekre, szeretteidre, és cselekedj ennek megfelelően!

 

 

 

Nagytakarítás a napnál

 

Egyszer egy hatalmas nagy felhő úgy eltakarta az eget, hogy három napig nem lehetett látni a napot. A kiscsibéknek nagyon hiányzott a napsugár.

– Hová tűnhetett a napocska? – kérdezték. – Keressük meg, hívjuk vissza az égre!
– Igen ám, de hol találjátok meg? – kotkodácsolt a kotlós. – Tán bizony tudjátok, hol lakik?
– Nem tudjuk – csipogták a kiscsibék –, de majd mindenkit megkérdezünk, akivel összetalálkozunk.
– Koty-koty-koty, jól van, menjetek – mondta a kotlós, és ahogy illik, útravalót készített a csibéknek. Adott nekik kicsi zsákot, kicsi zacskót, a zsákocskában magocskát, a zacskóban meg mézeskalácsot. A kiscsibék útra keltek. Mentek, mendegéltek, egyszer csak a káposztáskertbe értek. Látják, hogy az egyik káposztalevélen ül valaki, nyújtogatja a szarvát, hátán hordja a házát. Egy csigabiga! A kiscsibék megálltak, megkérdezték tőle:
– Csigabiga, nem tudod, hol lakik a napocska?
– Én nem tudom, de ott ül a kerítésen a szarka, ő bizonyosan tudja. A szarka meghallotta, hogy emlegetik, hát mindjárt közelebb röppent, és csirregni kezdett:
– Csibe, csibe, kiscsibék, hová mentek, kiscsibék?
– Elbújt a napocska, megyünk, megkeressük. 
– Én is megyek, én is megyek! – örvendezett a szarka, és még közelebb röppent.
– De tudod-e, hol lakik? – kérdezték tőle.
– Azt biz’ én nem tudom, de nyúl koma talán tudja, itt lakik a szomszédban, a répaföld csücskében.
A kiscsibék meg a szarka elmentek a répaföldre. Mikor látta a nyúl, hogy vendégek közelednek, fejébe húzta a sapkáját, a bajuszát megpödörte, és a háza kapuját még jobban kitárta.
– Nyulam-bulam – csipogták a csibék, csirregte a szarka –, a napocskát keressük, nem tudod, hol lakik?
– Azt biz’ én sem tudom, de a szomszédom, a kacsa bizonyosan tudja. Itt lakik a nádasban, a patak közelében. 
No, elmentek a nádasba, a nyúl is velük ment. A patak partján megtalálták a kacsa házát meg egy szép piros ladikot, a ház mellé volt kikötve.
– Hé, szomszédasszony, itthon van-e kelmed? – kiáltotta a nyúl.
– Itthon, itthon! – hápogott a kacsa. – A tollamat szárítom, három napja nedves, nem süt a napocska.
– Éppen őt keressük! – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka, a nyúl meg buzgón bólingatott hozzá. – Nem tudod, hol lakik?
– Azt biz’ én sem tudom, de a patak túlsó partján az odvas bükkfa alatt lakik a sün, az bizonyára tudja. 
Beültek mindannyian a csónakba, áteveztek a patakon, hogy megkeressék a sünt. Meg is találták, ott szunyókált sün koma a bükkfa tövében.
– Sün, sün, sün koma! – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka, hápogta a kacsa, a nyúl meg örvendezve ugrándozott. – Nem tudod, a napocska merre, hol lakik? Három napja nincs az égen. Tán csak nem betegedett meg? 
A sün előbb gondolkozott kicsit, azután így szólt:
– Már miért ne tudnám! Tudom én, hol lakik, meg is mondom nektek. A bükkfa mögött van egy nagy hegy, a hegy fölött egy nagy felhő, a felhő fölött az ezüst hold, onnét a napocska csak egy bolhaugrás! – így szólt a sün, azzal fogta a botját, fülére húzta a sapkáját, és indult, hogy mutassa az utat.
No, útnak eredtek. Mentek, mendegéltek, egyszer csak megérkeztek a nagy hegy csúcsára. S mit láttak? A hegy csúcsának a csücskébe beleakadt egy rettentő nagy felhő, nagyobb, mint három lepedő. A kiscsibék, a szarka, a nyúl, a kacsa meg a sün mindjárt felmásztak a felhőre, jó erősen megfogóztak benne, azután – huss! – repültek a felhő hátán, meg sem álltak a holdig. Mikor a hold észrevette őket, egyszeribe ragyogni kezdett ezüstös tányérja.
– Hold, hold, ezüst hold – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka, hápogta a kacsa, s a nyúl meg a sün is szépen kérlelte –, mutasd meg nékünk, hol lakik a napocska! Három napja nincs az égen, három napja vacogunk! Úgy látszik – gondolták –, elaludt a napocska, nem akar felébredni.
S akkor egyszerre rázendítettek: a kiscsibék csipogtak, a szarka csirregett, a kacsa hápogott, nyulam-bulam makogott, a sün pedig az ablakon kopogott a botjával.
– Napocska-korongocska, kelj fel! Süss ki, napocska!
A napocska felébredt, nagyot ásított.
– Ki az, ki kiabál? Ki zavarja álmomat?
– Mi vagyunk itt, a kiscsibék, a szarka meg a nyúl, a kacsa meg a sün. Eljöttünk, hogy felköltsünk, éppen reggel van!
– Jaj, jaj, kelnék én, de hát hogyan keljek? – szomorkodott a napocska. – Három napig eltakart egy fekete felhő. Hiába sütök, mégsem ragyogok, úgy bepiszkolódtam.  Amint a nyúl ezt meghallotta, mindjárt kerített egy vödröt, s elkezdte hordani a vizet. A kacsának sem kellett több – egyszeriben mosni kezdte a napot. A szarka a törülközővel törülgette, a sün a tüskéivel kefélgette. A kiscsibék meg a porszemeket fújogatták le az álmos napocskáról. Ez aztán igazi nagytakarítás volt! Egykettőre úgy megtisztították a napot, hogy menten kibújt a házából, kiballagott az égre, és vidáman ragyogott. Gondolhatjátok, micsoda öröm volt odahaza! A kotlós kifutott az ólból, maga köré hívta a kiscsibéket, és azóta is ott futkosnak az udvaron, magot keresgélnek, s ha jóllaktak, a napon melegszenek.

 

 

 

Weöres Sándor - Bíztatás

 

 

 

Hét-pupu zivatar,
felássuk a kertet.
Ki dolgozni nem akar,
gyümölcsöt sem nyelhet.

 

  

Hét-karú zivatar,
felmossuk a konyhát.
Ki dolgozni nem akar,
meghúzzuk a kontyát.

 

 

Hét-fejű zivatar,
tanuljuk a leckét.
Ki tanulni nem akar,
vegyen más fejecskét.

 

 

 

 

zoldlurko-small